A Loulé Cup élményei

A Loulé Cup élményei

Loulé Világ Kupa és Loulé Kupa 2010

szeptember 24-25.

Loulé, Portugália

Sokáig kétséges volt, hogy eljutunk-e ide valaha. Pályázati pénzből (MOL) próbáltuk kipótolni a hiányt, amit csak (kis)részben kaptunk meg, de az utolsó pillanatban Bence szülei találtak egy szponzort a versenyre (VOLL Kft), aki kifizette minden költségünket!

Szeptember 21, kedd:

Indulás! Kora reggel mentünk ki a reptérre. A Dalai Lámaépp ekkor indult haza budapesti látogatásáról. Nemcsak, hogy szerencsénk volt kb. 10 méterről látni, ahogy fegyveres őrség kíséretében bemegy a reptér VIP bejáratán, de később kiderült, hogy egy gépen utazunk.

Nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy oda menjek hozzá. Nagyon kedves volt, nem szólt egy szót se, csak a szemembe nézett és nyújtotta a kezét. Megfogtam, és határozottan, de óvatosan megszorította. Azt hiszem ezzel a szertartással megáldott, majd szívesen fényképezkedett is velem. Nagyon nyugodt és pozitív a sugárzás áradt belőle. Érdekes percek voltak.

Münchenben száltunk át egy nagyobb repülőre, majd Liszabonban landoltunk. Nagyon szép időnk volt. Nem akartam reptér busszal menni a vonatállomásra, ami kb 2km-re volt, szép idő, új terep, járjunk egyet, gondoltam. Jól tettük. Nagyon szép volt Liszabon belvárosán átsétálni, mint kiderült az 1998-as világkiállításra újították fel az egész környéket. A folyóparton (először azt hittem óceánpart, akkora folyó) pezsgett az élet, kávéházak, ligetek, szökőkutak, játszóterek, szobrok és különös, modern épületek fogadják a turistákat. Találtunk egy zenei játszóteret, ahol a mindennapi anyagokból, deszkákból, gránit- és márvány tömbökből, kövekből és fémekből hangolt különös játékos „hangszereket” próbáltunk ki. Hamar rájöttem: Bencének legalább annyi zenei érzéke van, mint nekem…

A vonat út majdnem 4 óra volt Louléba, említésre méltó, hogy a kaller egy jó modorú, inges-nyakkendős, kedves, segítőkész embert jelent ebben az országban.

A szervezők kisbusszal vártak a pályaudvaron és elvittek a hotelbe. Nem hétköznapi hotelt kaptunk. A „C” verziót kértük a szállások közül, ez a legolcsóbb kategória, amit a szervezők biztosítanak. Arra számítottunk, hogy valamilyen hostell, vagy diákszállás szintű helyen fogunk lakni. Nem jött be. A hotel egy hatalmas birtokon terül el az óceántól 15 percre (gyalog) egy kis dombtetőn és sok-sok apartman házból áll. Vilamoura, egy Loulé melletti kis nyaralónegyed, ahova a nagyon gazdagok jönnek többnyire golfozni. A pázsit olyan, mintha 10 centi vastag mohán járnánk, a kert gyönyörűen rendezett, sziklakertek, pálmafák, különleges virágok tarkítják. A nagymedence 2,7m-ig mélyül, de sajnos nem szabad ugrálni… Tenisz-, foci-, kosárlabdapálya, bár, és étterem van a terepen, és minden szolgáltatás nagyon színvonalas. Kivéve az internet. Nincs vezetéknélküli, és csak egy gép van a recepció mellett, amit csak recepciós időben tudunk használni. Annyi baj legyen!

Még éjjel lementünk a partra, Az óceán friss illata keveredett a part menti bárok, és éttermek halételeinek illatával. Nem rajongok a halért, de összefutott a nyál a számban! Az ajándékboltok éjfélig vannak nyitva, a partik reggelig folynak. Igazi mediterrán élet zajlik. Éjfél körül fürödtünk egyet az Atlanti-óceánban, aztán siettünk haza, hogy kipihenjük az utat. A szobáról is muszáj írnom pár szót. Először is nem szoba, hanem apartman ház, nagyon jól felszerelt, tiszta, szép, és hatalmas. 7 elkülönülő része van: Egy nappali 2 kanapéval, TV-vel, egy étkező, melyet egy nagy kiadópult választ el az igen alaposan felszerelt konyhától, egy franciaágyas hálószoba, egy nagy méretű fürdőszoba, zuhannyal, káddal, wc-vel, bidével, és angol csappal (amit nem szeretünk), egy gardrób szoba a szekrényeknek és a széfnek, és egy óriási erkély, ahol a napozóágyak vannak. Ilyen szép lakásban még nem laktam eddig.

Szeptember 22. szerda:

Bence a hálóban aludt, én a nappaliban a kanapén, mert szeretek TV mellett elaludni. A reggeli svédasztalos volt. Kis fényképezkedés után kimentünk a bejárathoz a buszhoz. Mint utóbb kiderült, a busz hamarabb jött 10 perccel az ígértnél és nem kérdezett semmit, csak továbbment. Kb 10 hotelből szedi össze a versenyzőket, és nem volt rá kapacitás, hogy bejöjjenek értünk, viszont meg se vártak.

A szervezők jöttek értünk 1 óra múlva, némi telefonálgatás után. Eddigre összeismerkedtünk 3 új-zélandi versenyzővel. Ők is a mi hotelünkben laknak. A csarnokba érve rengeteg ismerős arcot találtunk, többek közt a Svéd csapat, a Brittek, a Spanyolok és a Portugálok is mind nagyon barátságosan üdvözöltek és érdeklődtek felőlünk. Edzés után alaposan megebédeltünk, majd megnéztük a felnőttek edzését. Eddig a Japánok bemelegítését láttam a legérdekesebbnek, de még a Kínaiak nem jöttek. Itt van többek közt Kanada és Amerika válogatottja, de a listát színesítik a Dél-Afrikaiak és a Brazilok is.

Most néztük meg a Kínaiak edzését… Már értem miért nyernek meg mindent! Folyamatosan egymás után sorozatban ugrották az 5 triplás gyakikat, hiba nélkül, középen… Nem hiszem el! Ha hazaérek vágok róla videót, mert felvettem ám! =)

Kicsit bővebben a mezőnyről:

5 kontinens, 24 országának, több, mint 70 egyesülete vagy nemzeti válogatottja hozta el közel 600 versenyzőjét egyéni és szinkron gumiasztal, duplaminitramp és tumbling versenyszámokban. A szervezők maximálisan eleget tettek a magas színvonalú verseny elvárásainak.

A résztvevő országok:

Ausztria, Amerikai Egyesült Államok,

Belgium, Brazília, Bulgária, Dánia,

Dél-Afrikai  Köztársaság, Franciaország,

Grúzia, Hollandia, Írország, Japán,

Kanada, Kínai Köztársaság, Magyarország,

Németország, Oroszország,

Egyesült Királyság, Skócia, Spanyolország,

Svédország, Portugália,  Új-Zéland,

Üzbegisztán

Szeptember 23. csütörtök:

Reggelinél rájöttünk, hogy a sokan vagyunk a mi hotelünkben a versenyen résztvevők közül. Együtt reggeliztünk többek közt az amerikai válogatottal, a dánokkal, németekkel, új-zélandi barátainkkal, a britekkel és még néhány delegációval. A golfozni jött gazdagokat végre elnyomtuk, és sportos fiatalokkal telt meg az étterem. Emeletes busz jött értünk, és ma nem késtük le. A felső szint szélvédőjéhez ültünk, buli volt. A csarnokban az első csapat, akikbe belebotlottunk a svédek voltak. Ők bérelt autóval járnak, és magukra főznek. Mivel mi állandóan a szervezők menetrendszerinti buszával közlekedünk, ezért nincs sok lehetőségünk a kikapcsolódásra. Mivel holnap lesz a nagy nap (elődöntő) azt terveztük, hogy sokáig alszunk, aztán nem jövünk be a csarnokba, csak minél később. Bence csoportja 20:55-kor kerül a bírók elé, először 20:25-kor érinthet asztalt. Nem szeretnénk a teljes napot versenynézéssel tölteni, mert aki már csinált ilyet, az tudja, mennyire lefárasztja az embert mentálisan. Szóval a svédek felajánlották, hogy reggel átjönnek értünk autóval, elvisznek magukhoz, ott meghívnak ebédre és utána behoznak a csarnokba. Elfogadtuk a felajánlást, aztán edzettünk végre egyet. A verseny különlegessége, hogy nem Eurotrampon rendezik, hanem a 2012-es londoni Olimpián debütáló új generációs 4×5-ös Gymnova gumiasztalokon. Mindenkinek kellet némi idő, hogy hozzászokjon az új ugrószer tulajdonságaihoz, de többé-kevésbé hamar túltették magukat ezen a versenyzők. Bence is hamar megszokta. Bár kicsit érzékenyebb az asztal a bizonytalan, pontatlan elrugaszkodási helyzetre, és hosszabb úton is gyorsul, ami nagymértékben befolyásolja a felugrás irányát, de azért viszonylag hamar megtanultunk tudatosan korrigálni. A lényeg, hogy egész szép gyakikat csinált Bence és véleményem szerint meg fogja állni a helyét holnap!

Most a felnőttek Világ Kupás melegítése fog következni, este pedig már az ő elődöntőjük. Szerintem nem megyünk ma se vissza a hotelbe, itt leszünk fél11-ig, amikor ők végeznek, bár az utolsó buszt este 9-re írták ki a szervezők… Valahogy azért haza kéne jutni még ma. A szállásunk kb. 15 km-re van.

Hazajutottuk gond nélkül. A vacsoránál még volt szerencsénk kicsit megismerkedni, sőt, beszélgetni a Kínai válogatottal, fényképezkedtünk a női- és férfi Olimpiai Banokkal, és a női- és férfi Világbajnokkal is. Érdekes tény, hogy Dong Dong, a Kínai Világbajnok mindössze 5-6 éve ugrik, majdnem, mint Bence, ez még a csapattársaiban is csodálatot kelt.

 Azért nincs miért keseregnünk, nekik ez a munkájuk. A lányok napi 5 órát edzenek, heti 6 nap, ez kicsit több mint a 3szorosa a mi edzésmennyiségünknek, és hát a körülményeik, mind szerekben, mind anyagiakban és edzőkben sem összehasonlítható a mieinkhez.

Szeptember 24. péntek:

Ma lesz a nagy nap! Reggel korán átjöttek a svéd barátaink és elvittek a házukba, amit bérelnek. Gyönyörű helyen vannak! Albufeira egy régi kikötőváros, a felette elhelyezkedő hegyeken pedig nyaraló házak állnak. Több házat is bérelnek a környéken. Egyet a delegációnak, és a közeli hozzátartozóknak, egyet a szülőknek, egyet az egyik versenyző családjának, és egyet a szövetség tagjainak, ennyiről hallottam eddig. Felajánlották, hogy ha jövőre jönnénk, akkor bérelnek valamivel nagyobbat és mi is beférünk, így jóval olcsóbb lenne, és főznének ránk a szülők. Lehet, hogy még összejön… Közös reggeli után bevittek az óvárosba, ahol girbe-gurba kis utcákon rengeteg árus és turista kevereg, kicsit Velencére emlékeztetett a hely.

Aztán egy gyalog-alagúton ávágva megláttuk az óceánt! Hatalmas homokos part, óriási hullámok, gyönyörű 30-40 méteres sziklafalak közé vájva. Nem tudtuk visszafogni magunkat és a habokba ugrottunk, bő fél órán át küzdöttünk a természet erejével, de végül ő győzött! Igyekeztünk pihenni, a nap nagyon sütött és félő volt, hogy a sós vízzel együtt ki fogja szívni az erőnket.

2-3 óra után visszamentünk a városon át, és fel a hegyre, szerencsére pont értünk jöttek, hogy kész az ebéd, így csak pár percet sétáltunk. Spagettit főztek és együtt ebédeltünk egy 18 személyes királyi asztalnál.

Bence most lefeküdt egy hűvös szobába pihenni egy-két órát, aztán megyünk a csarnokba.

Este versenyez, még sosem ugrott ilyen későn (20:55 után), de a délutáni pihenő és az egész napos kikapcsolódás szerintem helyre teszi, és mind fizikailag, mind mentálisan toppon lesz a versenyre.

Hát megvolt. Túl vagyunk a versenyen. Bence nagyon szépen ugrott, mindkét gyakiját szépen végigcsinálta. Némi apró hiba mellett kihozta a maximumot a mai napból. A kötelezőjét 21.90 pontra értékelték a bírók és a szabadon választottja 30,70 pontot ért ma (52,60). Bár sokakat maga mögé szorított, de így sem tudott döntőbe jutni. A 15-17 évesek között, úgy, hogy még be sem töltötte a 15-öt nagyon szép eredménynek érzem a 14. helyét. Van még 3 éve ugyanebben a mezőnyben, és ha így folytatjuk, akkor kijelenthetem, hogy érik a döntő, még egy ilyen interkontinentális megmérettetésen is! Maximálisan meg vagyok elégedve a stabil teljesítményével és a koncentrációjával! Részletes eredményeket utólag fogok tudni feltölteni, ha már kézhez kapjuk, de annyit tudok, hogy egy Brit srác nyerte a korcsoport versenyét és orosz állt a dobogó második fokán (ráadásul nem az oroszok favoritja, ő valószínűleg hibázott a döntőben). Este Bence korán ágyba dőlt én pedig elmentem 6-8 amerikai edzővel a kikötőbe, ellenőrizni, hogy minden rendben zajlik-e a helyi bárokban.=) Megismerkedtem Roberttel, aki az Egyesült Államok válogatottjának vezetőedzője, és akinek a neve már felkerült a „Hall of Fame”, a hírességek csarnokának falára.  Állítólag ő többet tud a gumiasztalozásról, mint amennyit embernek lehet, legalábbis a kollégái ezt állították róla, bár ő csak szerényen annyit mondott erre, hogy még tanulja a szakmát.

Szeptember 25. szombat:

Reggel még volt egy kis időnk leszaladni az óceánpartra egy kis fürdőzésre, ami jól esett a leégett bőrünknek, majd bejöttünk a csarnokba.

A buszra várva a német Henrik Stehlikkel ismerkedtem össze, aki nagyon szívesen mesélt a felkészülésükről a világbajnokságra, majd a buszon a kanadai csapattal cseréltünk gondolatokat a sportág fejlődéséről. Úgy gondolom, hogy ezek mind nagyon értékes, és hasznos tapasztalatok egy ilyen rövid sportmúlttal rendelkező ország edzőjének, mint a miénk. A felnőttek most melegítenek a csarnokban és izgalmas percek következnek a döntőben. Lassan annyi barátot ismertünk meg, hogy mindenkinek egyaránt szurkolunk! Szóval hajrá mindenki!

A döntők nagyon izgalmasan alakultak! Érdekes, hogy bár az edzéseken a Kínaiak és a Japánok is sorozat-gyártották az 5 triplás gyakikat, a döntőben csak az amerikaiak és németek ugrottak 4 triplát és a japán és Kínai ugrók magabiztosan verték meg őket tökéletes kivitelű 3 triplás gyakikkal. A tökéletes alatt 9,4 – 9,6-os kivitelt értek a szabadon választottban, hihetetlen volt! Tumbling-ban az oroszok verték fölényesen a mezőnyt. Férfiaknál és nőknél is arany és ezüst. Mindkét fiú ugrott tripla szaltót egész csavarral a talajon (2 o o)! Az eredményhirdetés gyors és zökkenőmentes volt. A versenyzők az utolsó ugró után egyből látták az eredményeket és csak az első 3 ment ki a dobogóhoz. Ezután mindenki sietett haza, hogy szép legyen a bankettre. A bankett nagyon jól sikerült, majdnem 1000 emberre terítettek meg, és nagy választék volt vacsoránál. Aztán kis fényképezkedés a hírességekkel és példaképekkel és beindult a zene! Előtte még volt szerencsém beszélgetni az egyetlen angolul tudó női kínai versenyzővel aki csalódottan mesélte, hogy szinkronban csak 2. lett, míg egyéniben nincs eredménye. Beszéltünk erről korábban már a németekkel, amerikaiakkal és új-zélandiakkal is, de most láttam csak át igazán ezt a dolgot.

Van egy szabály, miszerint egy nemzetből maximum 2 fő kerülhet a 8-as döntőbe, ez a lány 4. lett, előtte 3 kínaival, így nem került döntőbe, de eredménye sem lett, nem lett 4., sem 9., egyszerűen csak kiesett a versenyből, mint ahogy az elődöntő 3. helyezettje is, míg az 5., vagy 11. még mindig mehetett a döntőbe az első helyért. Értem a szabaly lényegét, de nem szeretném sportolóként átélni ezt az élményt. Szóval jött a buli, nagyon jó volt a DJ, végigtáncoltuk az éjszakát, mindenki táncolt mindenkivel. A japánok nagyon szerették a bulit, de a portugálok break-párbaja volt a legemlékezetesebb. Hazafelé a buszon még beszált hozzánk egy kb 15 éves brazil fiú, aki otthagyta a delegációját, mert szerelmes lett egy amerikai lányba, akit egész úton hazafelé próbált meggyőzni, hogy csókolja meg legalább egyszer, mert a szíve összetörik, ha nem! A csaj nem adta be a derekát, bármilyen meggyőző is volt a srác dumája, de legalább szórakoztatott mindenkit hazafelé.

Szeptember 26. vasárnap:

Késői reggeli, majd kis szieszta a medence parton, utolsó kör a kikötőbe bevásárolni, búcsú a hoteltől, majd vonatozás Lisszabonba. Úgy döntöttünk, hogy ismét sétálunk egyet és elsétáltunk a reptérre. Kiderült, hogy ott nincs hotel és be kell mennünk a belvárosba. A reptéren kinéztem a legközelebbi hostell-t, ami épp 5x került kevesebbe, mint a legközelebbi hotel. Oda már taxival mentünk. Nagyon szimpatikus kis hely volt. Sok nemzet fiatal utazói és barátságos hangulat fogadott minket.Bár fáradtak voltunk, de még bementünk megnézni a centrumot. Ilyet még nem láttam! Az emberek mind bolondok itt! Imádni való és ijesztő egyszerre. Érdekes hely, szép épületek és terek, tele hippikkel, hajléktalanokkal, dealerekkel, táncoló, éneklő emberekkel mindenfelé. Nem töltöttünk el túl sok időt köztük, de mély nyomot hagyott bennünk Lisszabon „bolond szmogja”. Most éjfél van. 4-kor kelünk, és megyünk a reptérre. Münchenben még el fogunk tölteni egy jó pár órát, szóval lehet, hogy ma már nem megyek el bulizni…=)

Szeptember 27. hétfő:

A napfelkeltét már a repülőgépből néztük meg. Szép volt, de igazán nézhettük volna délután kettőkor! Már a müncheni reptéren vagyunk. Bár eltöltünk itt vagy 4-5 órát, de a városba nem éri meg bemenni. Sokat kellene vonatozni, és alig maradhatnánk egy órát. Most, hogy itt töltöttünk már lassan 3 órát, kezdem átérezni a Terminál című film főszereplőjének karakterét… Ráadásul nincs ingyen net se! Viszont szép tágas a reptér, van benne még egy nyitott park is, de itt kb 15 fokkal hidegebb van, mint Portugáliában és az emberek furcsán néznek a rövidnadrág-papucs kombinációmra.

Időközben hazaértünk. Egyben, épségben, szép emlékekkel hátunk mögött és új élményekkel gazdagodva. Nagyon jó és tanulságos hét áll mögöttünk és sűrű elöttünk. Pénteken már utazunk is Csehországba az Olimpiai Reménység Versenyre immár 4 versenyzővel és a teljes magyar delegációval! Onnan is jelentkezünk majd, és addig felteszünk képeket és videókat portugáliáról!

Köszönjük a szurkolást!

Üdvözlettel:

Bence és Olivér