Gumiasztal

A gumiasztal sportág 2000 óta része az olimpiai programnak. Ez is jelzi, hogy komolyabb dologról van itt szó, mint amire első hallásra gondolhatna az ember.

Ez a különösen jó koordinációt igénylő sportág itthon még mindig fiatal, mindössze 15 éves, de az alapjai egészen az 1930-as évekig nyúlnak vissza. Azt mondanám, hogy leginkább a szertorna robbanékony akrobatikusságának és a műugrás légies és kecses dinamikájának egy nagyon jól kombinált ötvözete. Persze itt is vannak fokozatok. Akik hobbiként, vagy kiegészítő sportágként űzik, azok sokat köszönhetnek a gumiasztal ügyesség- és állóképesség fejlesztő hatásának, ráadásul óriási buli, a súlytalanság és a repülés élménye! Akik pedig versenyzőként ismerik meg? Nos, ők egy csodálatos világba lépnek, ahol nincsenek határok és lehetetlen, de ezért természetesen kemény edzésmunkával adóznak…

Hogy mit ad a sportág a gyermekeknek?

A repülés élményén túl, rengeteg fontos képességet fejleszt. Rendkívül gyorsan fejleszti a gyermekek ügyességét és koordinációs képességét. A gumiasztalnak köszönhetően megtanulja a gyermek a testének és testrészeinek, elhelyezkedésének érzékelését, és irányítását a térben. Továbbá fejleszti a ritmusérzéket és az egyensúlyt is. Természetesen a konicionális képességek sem szorulnak háttérbe. Elsősorban állóképesség fejlesztő hatása van, mely a tüdő, a szív, és a keringési rendszer fejlesztését segíti, de a robbanékony-, és gyorserő fejlesztést is meg kell említeni itt. Mindehhez hozzáadódik az erő, és az hajlékonyság fejlesztése, ugyanis a gumiasztal sportághoz jó fizikumra és lazaságra is szükség van. De mindezeken túl, a legfontosabb jellemzője a sportágnak, hogy nagyon szeretik a gyerekek és a felnőttek egyaránt!

Tanfolyamaink:

Nyílt tanfolyamunkra bárki jelentkezhet és már az első alkalommal kipróbálhatja a világon valaha gyártott legjobb minőségű (Eurotramp Grand Master Exclusive Premium és EUROTRAMP ULTIMATE – a 2020-as tokyói olimpia hivatalos) versenygumiasztalát! Az edzés fontos részeként speciális gyakorlatokkal fejlesztjük az alapvető fizikai képességeket, az erőnlétet, az állóképességet, az izületi mozgékonyságot, és a koordinációt. Az irányított bemelegítés után kötött feladatokkal, folyamatos felügyelettel, és hibajavítással zajlik az edzés. Az eredmény csak a résztvevőn múlik. Van, aki csak a mozgás szeretetéért, van, aki versenyzői ambíciókkal, és van, aki az újdonság élményéért jön el, de általában mindenki elégedetten távozik. Nyílt edzésünkről nézd meg a lenti (második) videónkat!

Versenyzői edzéseinken 19 évig folyt válogatott szintű felkészítés, amit a 2020-as COVID válság elsöpört. Büszkék vagyunk eredményességünkre. Mind hazai, mind nemzetközi mezőben elismertséget szereztünk, és folyamatosan élen jártunk a versenyzőinkkel, akiket a minitramp és egyéb tanfolyamainkról válogattunk. Természetesen folyamatosan és nyílt szemmel járva keressük a lehetőséget egy új versenyző csapat felépítésére. Versenyzőinkről szintén találhatsz lent egy videó-összeállítást.

Jelenleg az INspirál cirkuszközpontban, két csapatot: egy kezdőt, és egy haladót tudunk indítani, főleg hogy olyan sportolni vágyók, vagy egyéb, esetleg extrém sportot űzők, akik keresik a szaltózás világával a kapcsolatot, és szeretnének kisebb csoportban egyénre szabott edzéseken részt venni, is megtalálhassák a nekik való oktatást. Szeretettel várunk teljesen kezdőket, de akár snowboardosokat, wakeboardosokat, freestyle sielőket, ejtőernyősöket, görkorisokat, rollereseket, és bárkit, aki szeretne a saját sportágának a stílusában fejlődni akrobatika, és légmunka terén!

Az edzések időpontjai: Kedd, és Csütörtök,  16:30

Új lehetőség! Vasárnapi magánórák (60p) 9-14 óra között!

Időpont egyeztetés és részletek telefonon: +36702492548

Dióhéjban az eredményeinkről:

Eddig 7 válogatott versenyzőt adtunk a sportágnak. 2010-ben a 13 éves korcsoporttól felfelé, minden korcsoportban (serdülő, ifi-junior, felnőtt) a mi versenyzőnk nyerte az Országos Bajnokságot a fiúknál, illetve a nyílt korcsoportú Mesterfokú Bajnokságon az első 4 helyen is a mi versenyzőink végeztek. Nemzetközi eredményeink szintén nagyon kiemelkedőek, a legszebbek, két ifjúsági Világkupa ezüsttel Törő Máté, és Istvánfi Bence nevéhez fűződnek, további eredményekről részletes információkat a neten találhatsz.. VB-k, EB-k, Világkupák.